A megfelelő pillanatban

Mindjárt éjfél, és én nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy a Saga Dawa duchen napján befejezzem ezt a cikket. Nem azért, mert akiről írok, az ma a legkedveltebb ázsiai képzőművész Nyugaton, hanem azért, mert egyetértek a megjelenített robbanás pillanatával és erejével.
 
Cai Guo-Qiang ma a kínai akció képzőművészet sztárja, világszerte foglalkoztatott fenegyereke, köszönheti ezt szerencsés csillagzatának, a lehető leglátványosabb akcióinak, melyeket a világ leggazdagabb gyűjteményei és múzeumai rendelnek meg. Pedig Cai Guo-Qiang deklaráltan Beuys köpönyegéből bújt elő, kíméletlen és kevés művész van, akinek művészete ennyire hangsúlyozottan és vállaltan anyagias. 

Cai "normál" képzőművészként kezdte, saját vallomása szerint meghatározó volt gyerekkorában apja, aki kalligrafikusként dolgozott egy könyvkereskedésben, (ahol találkozhatott a nyugati irodalom és művészet örökségével), a kulturális forradalom kíméletlensége és az égre fényes ívet húzó ünnepeken feltűnő tüzérségi tűz és tüzijáték. 

"NE ROMBOLJ LE SEMMIT ÉS NE ALKOSS SEMMIT" - MAO CE TUNG

 
Cang több interjúban is hangoztatta, milyen nagy hatással volt rá Mao Ce Tung utópisztikus, érzelmes romantikája. Ez persze egy konfucionista alapokról elrugaszkodó, antiliberális nézet, amiről az érdeklődő olvasó bővebben itt talál forrást.

Cang tanult Keleten és Nyugaton és vannak festményei és szobrai, mígnem a 90-es évek elejétől végleg egy sajátos, csak rá jellemző útra lépett. 

Ez volt  a "Projektek földönkívülieknek", amiben már bőségesen használt puskaport, úgyis, mint tüzijátékok alapanyagát és festmények kellékét. Ezek a grandiózus robbantásos performanszok a világ számos pontján jöttek létre. A puskaporral nem kellett takarékoskodnia, a 10. számú projekt a Kínai Nagy Fal nyugati végén a Góbi sivatagnál, egy 10 km hosszú, vertikálisan is fel-le kígyózó szakaszon véghezvitt gigantikus képzőművészeti alkotás volt, hatalmas, mitologikus sárkányt rajzolva a látóhatárra. Hit, tiszta új energia, ami a földi nézeteltérések és tárgyiasult ellentét helyébe lép, mondta az előadás lényegéről, és valóban a nagyon materiális és szimbolikus puskaporral egyrészt figuratív alkotásokat hozott létre, másrészt a nézők és résztvevők eksztatikus energia kitörését is táplálta.

Miért éppen a puskapor?

Azon kívül, amit már  fentebb elmondtunk, a puskapor ugyebár kínai, nagyon kínai, egyben nagyon hagyományos eszköz, annak erős és direkt, explozív energiakitörést kifejező képességével. Másrészt a puskapor, azontúl, hogy konfliktusok elsimításának eszköze, azt erősen rombolva, mintegy végletesen teszi. Ahhoz, hogy művészeti energiakitöréssé alakuljon át ereje, finoman és nagyon pontosan kell kontrollálni, ez pedig a spontaneitás mellett minden művészet, így a tea alapvető feltétele is. De a leglényegesebb nem is ez a puskaporral rajzolt performancekben, hanem épp a lehetőség az azonnali elmúlásra. Senki sem garantálhatja, hogy puskaporos képei évszázadok múlva is fennállnak majd. 

Ezt a fajta megtervezett és ellenőrzött pillanatot, ugyanakkor spontán történést, mint művészeti akciót Japánban fejlesztette ki véglegesen, mígnem 1995-ben New Yorkba költözött és emblematikus alakja lett az ázsiai művészet expanziójának.

Inopportune 

I.
2004 "Inopportune: Stage One" (Alkalmatlan - I), a Massachusettsi Kortárs Művészetek Múzeuma. (MASS MoCA). 
Ezt a darabot 2008-ban a Guggenheimben ismételte meg. Az első egy 150 méter hosszú installáció kilenc, tengelye körül megpördülő és fénylő áttetsző rudakkal (mint fénylő vektorok és koordináták) átszúrt, felnyársalt autóval. Mintha lassított felvétel lenne a filmvásznon, helyette fixált rögzített pillanat a képzőművészetben, amit annak ellenére, hogy itt nincs jelen a puskapor, ugyanúgy a pillanat kirobbantása és felnagyítása motivál. 

II.
Ugyanennek a sorozatnak a második tagja autók helyett kilenc élethű vicsorgó, a tengelye körül elforduló, soktucat, (sokszáz ?) nyíllal átlőtt tigrist mutat. Az elvont, de mindennapiságukban konkrét autó helyett a tigrisek egy híres XIII. századi kínai történetet mesélnek el, amelyben egy Wu Song nevű bátor ember egy emberevő tigristől menti meg a faluját. Kétségtelen, hogy a jelenetek időbelisége és a sorozat jellege fogja meg a figyelmünket, de az installáció ugyanarról mesél, amiről a tea, a buddhizmus és teaházunk neve: a pillanat megéléséről (és meghalásáról.)
Ez a kontextus teljesen más megvilágítást nyer a nyugati kiállítótermekben, de a kétségeket eloszlatandó a Guggenheimben az  autókat  emeleteken áthúzva a látogatók feje felé lógatták vészjóslóvá fokozva a hatást. 

Head on 2006. Előre, valami felé
 
Az installáció kilencvenkilenc élethű farkasból áll, (amelyek drótvázra erősített, szalmával csutakolt báránybőrből készültek), amelyek fejjel előre beleugranak (belerepülnek) egy üvegfalba. Az időbeliség itt is pillanatokra szabdalt, de jóval többre és monumentálisabb módon. A farkasok a kiállítóterem ajtajában még csak sétálnak, sőt hat közülük el is kószál céltalanul, aztán jól láthatóan felgyorsítanak, míg őrjöngő vágtájuk az önmegsemmisítő ugrásba torkollik, melynek végén a padlóra hullanak..

A Cai installációin edzett, a pillanat tanítását megértett látogató is joggal kérdezheti, mi a fenét akarnak a farkasok ott az üvegfalban?  Először is a 99 farkas oly szorosan követi egymást, hogy nyilvánvaló, hogy mindegyikük egy, de mégsem egy farkas pillanatait, kimerevített cselekvését látjuk. Minden egy, de nem osztható és nem is összerakható. 99 pillanatot látunk csendes ösztönben, majd felébredő szándékban, széttörő akaratban.  A menet 4/5 farkasból áll szélességben, az üvegfal is épp hogy szélesebb ennél.  A farkasok rendkívüli módon valóságosak, de pofájuk műanyagból készült, szemük üvegből fénylik.
A feléledő szándék világosan követhető az ábrázatukon, hátrahajtott fülek, koncentrált tekintet, ugyanolyan valóságos, mint a fal áttörése után lehulló és egymásra temetkező kihalt testek látványa. Pillanat pillanatot, szándék szándékot, tett tettet követ, míg kihuny a varázs és új állapottá vedlik az idő. Az élet, mint megélt és meghalt pillanat ível át a látogató feje felett, diadalív helyett.  Felhívnám a figyelmet a mai képzőművészet filmszerűségére, a filmes eszközök egyre totálisabb átvételére.